egy nagyon szomorú történet  olvassátok el és majd rájöttök a tanulságra!!

"Bocsáss meg nekem!"

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra. "Bocsáss meg nekem"

Fakó a hajnal, nélküled szenvedek

Szívednél nem találhatok szebb helyetÁlmodban élnék, de tudom, nem lehetFakó a hajnal, nélküled szenvedek Nem kellenek szavak, nem kellenek könnyekElég pillantásod mi megrengeti a földetVesszen el minden, mi elszakít tőledKellenek a szavak, kellenek a könnyek Angyalok vagyunk, mi mind a kettenCsak én a pokolban, te fent a mennybenTe lenézel rám, én felemelem fejem

Feléd nyújtom kezem, de te elfordúlsz...

Könnyeim hullnak, de te rám se nézel

 Milyen szállni magasban? Kérlek meséld el Pedig milyen szép volt minden, talán emlékszel Azt hittük szerelmünk, sohasem vész el  Az évek eltelnek, egy fiú és egy lány Mi történt köztük, örökké talány A fiú lelkét rágja belülről a magány A lány elment, a fiúról letört a szárny

<!-- /* style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Csak emléked maradt meg nekem, ezzel élek
Fejemben rólad őrzött régi emlékek

 Az évek elvitték arcod, homályba veszett minden Kérlek, gondolj rám, ha olvasod e versemet Add a kezed, had szorítsam utoljára Had nézzek újra arra a gyönyörű lányra Aki te voltál, azt mondtad szívem kell neked Kérlek, gondolj rám, ha olvasod versemet  Hiába már minden, eltemetnek a falak Minden egyes nap, ami a múltamból rám szakad Ez az élet nélküled egy rozsdás szerkezet

 Kérlek, gondolj rám, ha olvasod versemet

A halál az üldöz, elkap és megfojt
A könnycsepp az arcomon lassan lefojt
Mint az életem, leesik a padlóra csendben
Nem érzem jól magam ebben a szerepben

A halál az üldöz, egyszer utolér
Az ember az életben semmit nem remél
Én sem remélek semmit, hisz úgyis elbukok
A halál az üldöz, elfutni nem tudok

Fájdalom, s szeretet

Fájdalom, mi taszít,

Fájdalom, mi vonz,

Fájdalom, mi formál,

Fájdalom , mi bekebelez,

Szívemet villámok

Sokasága csapdossa.

Mi lehet? Mi az mi,

Fájdalmam elmossa?

Mintha egy elveszett

Veremben lennék,

Segítségért kiáltoznék,

S hangom szertefoszlik.

Hangom mégsem

Foszlik szerte,

Ti halljátok tisztán,

Nem tűntök el, mint a villám.

Szeretetetek, mi fájdalmam

Elmossa,

A szeretet, mi sebemet

Gyógyítja.

Szeretet, mi szívből szeret,

Szeretet, mi vonz,

Szeretet, mi formál,

Szeretet, mi bekebelez.

Erőtlenségem mezején,

Gyengeségem közepette,

A lelket, az életet

Te tartod bennem.

Kitörnék, ha tudnék,

egyedül nem megy.

Kell hogy fogjad kezem,

S válladra borulhassak

Szereteted tart életben,

A gyönyör szemedben.

Gyönyör, mi formál,

Szeretet, mi pompáz

---------------------------------------------------

Oldal: Történetek+versek
♥Mindörökké EMO♥ - © 2008 - 2024 - mindorokke-emo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat